Online pénztárgép a cseheknél is

Prága, 2016. február 10., szerda (MTI) – Jóváhagyta szerdán a bevételek elektronikus regisztrációjáról szóló törvénytervezetet a cseh parlament alsóháza.

 

A kormánykoalíció által a jelenlegi választási időszak egyik legfontosabb törvényének minősített jogszabályt a képviselőház több hónapos vita után, az ellenzéki pártok hosszan tartó obstrukciója és ellenkezése ellenére fogadta el. A jobboldali ellenzéki pártok, amelyek képviselői a szavazáskor elhagyták a termet, azonnal a szavazás után jelezték, hogy a törvény elfogadásának a módját, illetve a jogszabály tartalmát is megtámadják az alkotmánybíróságon.

A törvényt még a szenátusnak is jóvá kell hagynia, majd alá kell írnia az államfőnek is. Ez azonban lényegében már csak formalitás, mert a felsőházban kényelmes többsége van a kormánykoalíciónak, Milos Zeman pedig jelezte, hogy támogatja a törvényt elfogadását.

A sokat vitatott jogszabály lényege, hogy a jövőben a vállalkozóknak és a cégeknek – a magyarországi online pénztárgépekhez  hasonlóan – elektronikus úton folyamatosan rögzíteniük kell bevételeiket, s ezt az állam ellenőrizni tudja. Andrej Babis pénzügyminiszter szerint a cseh rendszer, amely hasonló a Horvátországban már működő elektronikus regisztrációs rendszerhez, rendet teremt a vállalkozások terén, s az állam jobban tudja ellenőrizni az adófizetéseket. A kormány számításai szerint az új rendszer bevezetése következtében évente mintegy 18 milliárd koronával emelkedhetnek az adóbevételek.

Amennyiben nem lépnek fel váratlan problémák, a bevételek elektronikus regisztrációját már idén ősszel bevezetik a szállodákban és a vendéglőkben. A cseh gazdaság minden területén várhatóan csak 2018 májusától fog működni az új regisztrációs rendszer.

A jobboldali ellenzék azt állítja, hogy a bevételek elektronikus nyilvántartása súlyos gondokat okoz, és lényegében megkárosítja a kis- és közepes vállalkozókat, mert sok többletmunkát követel tőlük. Ugyanakkor szerintük fennáll a veszélye annak, hogy az állam visszaél a nála összegyűlt információkkal.

A pénzügyminisztérium ezeket a bírálatokat alaptalannak tartja és visszautasította. Andrej Babis kijelentette, hogyha az új rendszer működik, a jövőben adócsökkentésekre nyílik lehetőség.

1138

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?